• sütemény
  • Sütés Nélküli Áfonyás Joghurttorta

    Sütés nélküli finomság, ami elkápráztatja a családot! Így a nyári 35-40 fokokban nem igen van nekem sem kedvem begyújtani a sütőt, szóval a sütés nélküli finomságokra kellett ráálljak az utóbbi időben 🙂 Nem bántam meg, ez a torta is zseniális lett, de majd ha elkészítitek meglátjátok, nem a levegőbe beszélek 🙂 Hozzávalók: 28cm-es formához Alap: […]

  • sütemény
  • Epres Túrótorta

    Régen sütöttem már, így szinte felüdülés volt begyújtani a sütőt 🙂 Főleg, hogy új, így még teszt fázisban van. Viszont egészen jól szuperál, ahogy látjátok!   Alapként már egy bevált tésztát választottam, a pottyantott meggyesét, csak tortaformában készítettem. Azért ezt, mert ez kiállta már a próbát, hogy elbír sok gyümölcsöt szétázás nélkül! Hozzávalók: Piskóta: 6 […]

  • Egyéb
  • Tripla Csokis Csokitorta

    Ne is mondjátok, szörnyű, hogy milyen képeket posztolgatok, amúgy egyszerű süteményekről! Épp ez a szép benne, hogy bárki el tudja készíteni, otthon, egy kis odafigyeléssel, csak figyelni kell arra, hogy megtartsuk az arányokat, valamint türelemmel megvárjuk, hogy minden szépen kihűljön.   Hozzávalók: Piskóta: 70g liszt 100g cukor 3ek holland kakaópor 120ml tej 1 cs sütőpor […]

  • sajt
  • Oreo-s Karamellás Sajttorta

    És igen, itt van újra. Amíg a blog a blogspoton futott a legnépszerűbb receptek közöt volt, sőt sokáig listavezető címmel is büszkélkedhetett! Annak idején Zsuzsa készítette el ezt a csodát, amit most én is megalkottam otthon, egy jeles alkalomból. Bevallom az eddigi legfinomabb sajttorta amit készítettem, és talán a legjobb állaggal is ez rendelkezik! Jobb […]

  • finom
  • Sütés nélküli szedertorta áfonyával, a HabVero Blog Bloggerétől!

    Ma egy különleges sütés nélküli édességgel készült nektek Dér Veronika a HabVero Blog tulajdonosa, akivel instagramról már régóta ismerjük egymást, és csodáljuk a másik munkásságát! Nemrég Veronika elindíotta saját oldalát is, agol szuper recepteket oszt meg az olvasóival!  Kukkantsatok be a HabVero Blog Facebook oldalára is! Azért, hogy segítsem ebben megkértem, hogy készítsen egy süteményt, […]

  • sütemény
  • Hercegnő Torta – Málnahabbal töltve

    Elérkezett idősebbik húgom 21. születésnapja, így rám várt a feladat, hogy elkészítsem neki a tortáját, amivel méltó módon megünnepelhetjük ezt a jeles eseményt 🙂 Alaptésztaként a már jól bevált piskóta receptet használtam, biztos ami biztos: Piskótához: 5 tojás 16dkg kristálycukor 16 dkg liszt csipet só vaj és liszt a formához 50g kakópor Krém: Töltet: 300g […]

  • gyors
  • Sárgadinnyés Joghurttorta

    Tekintettel arra, hogy már javában tombol a nyár, elő kell venni a “hütiket”, igen jól olvastad 🙂 Mivel ezeket a finomságokat nem kell sütni, csak hűteni, így a közös nevük hüti 😀 Ebben a receptben pedig igazi nyári hangulatot kölcsönöz nekünk a sárgadinnye és a hideg joghurt párosa! A sárgadinnye számos vitamint és ásványi anyagot […]

  • finom
  • Nutellás Palacsintatorta

    Ez a bejegyzés egy szép vasárnap délutánon megalkotott 40 palacsintából és 35dkg nutellát felemésztő torta esetét írja, le amikor a 33 fokban olvadozó nutella, épphogy nem csordult ki a rá nehezedő tömérdek mennyiségű palacsintatészta alól, ezzel boldoggá téve engem és 3 jó barátomat 🙂 Na persze múltkor azt olvastuk, hogy az a kalória mennyiség amit […]

  • sajt
  • Sajttorta alap, amelyből bármi kisülhet!

    Vannak receptek amelyekkel nem tudunk mellé lőni, legyen az bármilyen esemény 🙂 Nálunk ez a sajttorta, amit mindenki szeret, minden baráti szülinapra is sütnöm kell legalább egyet, de néha nem is elég egy, mert szublimálni is képes! Nem is beszélve arról a jó tulajdonságáról, hogy milyen egyszerű és olcsó sütemény! Érdekel, hogyan spórolj a bevásárláson? Olvasd […]

  • torta
  • Málnás/Ribizlis joghurttorta roppanós csokoládé kalappal

    Újabb nyári finomságot hoztam nektek, egy egyszerű, de nagyszerű sütés nélküli desszertet! Hozzávalók tekintetében szinte csak joghurt, gyümölcs és zselatin van benne. Bárki egyszerűen el tudja készíteni, és lenyűgözheti vele a családot! Hozzávalók: 1000ml joghurt 2cs zselatin por (40g) 200g málna 50g cukor 50g ribizli 150g étcsokoládé 100g zabkeksz 50g vaj Elkészítés: A kekszet először […]

  • sütemény
  • Sült Túrótorta Fehércsokoládé Mázban, Vörösáfonyás Kekszgolyókkal

    Nálunk a tavasz mindig az új süteményekről szól, általában az év ezen periódusára megunjuk a régi recepteket, és újak felkutatásába kezdünk! Így leltem erre a csodára egy régi újságban, el is készítettem gyorsan, persze a daszítés és a kekszgolyók saját ötlet 🙂 Hozzávlók: Tortához: 500g túró 125ml tejföl 100g keményítő 3 tojás 100g cukor 100g […]

  • torta
  • Kinder álomtorta csokifüggőknek

    Előre szólok, hogy ez a torta veszélyes vállalkozás, mert már a fotók nézegetése is olyan élményt nyújthat ami bármilyen fogyókúrát tönkre tehet, illetve ha nem fogyókúrázol akkor is minimim egy 300 grammos oreós milka ezután biztosan le fog ugrani a torkodon, mert nem tudod majd megállni, ezt garantálom!   Alaptésztaként a már jól bevált piskóta […]