Rakott zöldbab, reform verzióban!

Alapjában véve nem rajongom a rakott ételekért.

Azonban néha-néha rávisz a lélek és nekiállok elkészíteni egy rakott ételt. Ebben a szellemben született meg ez a recept, ami a diétába is remekül beilleszthető!


Hozzávalók: 

250g jázminrizs
500g darált pulykahús
450g zöldbab
1ek só
1ek vors
2tk chilis fokhagymapehely

A tálaláshoz tejföl, és füstölt pirospaprika.


Elkészítés: 

A rizst tegyük fel 2,5x annyi vízben főni, mint amennyi helyet a lábasban foglal. Igen, ez kicsit sok, de direkt szétfőztem, így a végeredmény sokkal “szaftosabb” lesz!

A húst a fűszerekkel keverjük el, majd ha kész a rizs, és kicsit hűtöttük, akkor keverjük össze a hússal.
Majd kezdjük el egy tepsiben rakosgatni egymásra a rétegeket. Én itt a zöldbabot megsóztam, illetve egy kis fokhagymaport is tettem rá.

Amikor megvan tehetünk rá tejfölt a sütéshez, én azonban úgy nem szeretem, mert kiszárad 😀 Inkább a tetejére fóliát tettem, és 180 fokon 40 perc alatt készre sütöttem.

Amikor tálalom, akkor kentem rá a tejfölt, és szórtam meg a fűszerpaprika porral.

 

 

 

Hasonló bejegyzések