Pekándiós Sajttorta

Ez a torta félig sütés nélküli, mivel az alapot kell csak elősütni, így a karácsonyi hajrát figyelembe véve fontos szempont lehet, hogy a sütési idő mindössze 10 perc, így nem foglalja a helyet az időigényesebb sütemények elől, viszont ugyanolyan finom, így nálunk idén tuti a karácsonyi asztalra kerül! Egyrészt borzasztóan mutatós, másrészt pedig hihetetlenül finom, és krémes!

Az elkészítéséhez a hozzávalókat a szegedi METRO áruházban szereztem be.


Hozzávalók:
(28cm-es formához)

300g pekándió
400g zabkeksz
150g vaj
500ml habtejszín
250g mascarpone krémsajt
150g porcukor
100g vaj
2 tojás


Elkészítés: 

A pekándiót öntsük egy lapostányérba, és a választott tortaforma aljára pakoljuk ki a szép, egyben levő darabokat, hogy tuti meglegyen a tetejére a minta. A maradékok közül az egészeket tegyük félre, ha esetleg pótlás kellene, a törött pekándiókat, pedig adjuk a kekszhez, amikor daráljuk.

Az alaphoz a kekszet a pekándióval daráljuk le, majd egy tálban adjuk hozzá az olvasztott vajat és az egész tojást. Keverjük el teljesen homogénre, majd öntsük egy kapcsos tortaforma aljába, nyomkodjuk bele egyenletesen, és 10 perc alatt süssük elő az alapot 180 fokon.

A gyorsan előkészített “tésztánk” meg fog emelkedni egy kicsit, így tökéletes állaga lesz, hogy elbírja a krém réteget majd. Hagyjuk teljesen kihűlni!

A krémhez a tejszínt habverővel magas fokozaton, de nem a legmagasabbon verjük 10 perc alatt kemény habbá, a mascarpone sajtot pedig a porcukorral keverjük csomómentesre, majd kanalanként adjuk a felvert habhoz, és finoman dolgozzuk bele a géppel.

Ha a lap teljesen kihűlt, tegyük rá vissza a tortakarikát, majd kenjük rá a krémet, pakoljuk rá az elején kiválogatott pekándiókat, majd tegyük hűtőbe pár órára, mielőtt szeletelnénk.

 

 

 

Hasonló bejegyzések