Ikea konyha panellakásba? IGEN!

Őszintén megmondom, hogy talán ez a konyha volt az, amivel a legtöbb dolgom volt az eddigi felújítások közül! 🙂 De mivel a legjobb barátom anyukájának készült, így minden egyes holtponton túllendültünk, és végezetül egy (meglátásom szerint) csodás konyhát építettünk a háziasszonynak.

A burkolatok kiválasztásától, a színekig mindent több körben egyeztettünk le, rengeteg volt a variálás, az újratervezés, de a végeredményt látva, megérte!

A konyha alapterülete 195x255cm, azaz tipikus panel konyha, azonban itt belerondít egy gázcső a képbe, ami elvett tőlünk a hasznos alapterületből 10cm-t. (Tehát így valójában csak 185x255cm az alapterület)

A tulajdonos két dologhoz ragaszkodott, az első a toronyba beépített sütő-mikró, a második pedig a gázos főzőlap, mert nem szeretett volna indukciósat. Persze mire a konyha elkészült rájött, hogy azzal jobban járt volna, de így is imádni fogja a konyháját, ebben biztos vagyok! 🙂

Az eredeti “konyha” igazából egy szobabútorból átalakított szekrény volt, amit 20 évvel ezelőtt feltettek a falra, és most szó szerint lebontották onnan. A falak plafonig voltak burkolva csempével, így óriási változás volt az, hogy most már csak a mindössze 60cm magasságban feltett hófehér 10x20cm-es metró csempe ékeskedik a falon, csont színű fugával.

Az átalakítás első pár napja annyira gyorsan telt, hogy elfelejtettem a kezdeti állapotról fényképet készíteni. Alább a harmadik napon készült kép látható, itt már a csempe nagyobb része, valamint a szekrényajtók el voltak távolítva.

Nem akarom senki munkáját minősíteni, de a látszat ellenére a burkolónak nem sikerült sem a padlót, sem pedig a fali csempét egyenesen feltennie.

Mikor ezek megvoltak, jöhetett a konyha, amit az IKEA-ból rendeltünk, és ismét nem bántuk meg! A szállítást az OMI futár végezte, nagyon elégedettek vagyunk ismét, szívből ajánlom Zsoltot! Precíz, pontos, illetve nagyon segítőkész! (NEM FIZETETT HIRDETÉS 🙂 Tényleg elégedettek vagyunk velük! )

Metod vázakra épített, magasfényű zöld kallarp konyha készült fehér munkalappal, és fekete gránit mosogatótálcával.

A konyhagépek Whirlpool márkájúak, a mosogatógép pedig az IKEA saját márkás LAGAN nevű 12 terítékes masinája.

A villamoshálózat korszerűsítése, a gázszerelés, a burkolói munka, az anyag és szállítási költség kb. 300.000Ft-ot ölelt fel, a konyhabútor gépekkel pedig kereken 1 millió forintba került.



A konyha összerakása összességében 3 munkanapot vett igénybe, de a végeredmény magért beszél:


 


A kivitelezésnél számos váratlan probléma lépett fel, többek között az, hogy én első körben azt hittem viccelnek, amikor azt mondják, hogy a panelben nincs egyenes fal. Na most itt tényleg elég nagy probléma volt, amikor a felső két elem nem ért össze. Ennél is nagyobb probléma, hogy alul 1,8cm volt a rés, felül pedig majd 3cm. Vagy az, hogy a burkolónak sikerült a 2,6m csempébe 2 cm lejtést varázsolni. De mindenre találtunk megoldást, így reméljük, hogy még legalább 20 évig boldogan fogja használni az új tulajdonos a konyháját!


 

Hasonló bejegyzések