Egy 47nm-es panellakás teljes átalakulása

Egy barátom nemrég boldog tulajdonosa lett egy 47nm-es panellakásnak, ami teljes egészében az előző tulaj ízlésének megfelelő volt, a leányzó azonban messzemenően más látványvilágot képzelt el, amikor megvásárolta a lakást.
Összességében szerintem sikerült megvalósítanunk az elképzeléseit, és olyan kis ékszerdobozzá varázsolni a lakást, hogy az mindenki szívét megdobbantsa.

Lássuk az előtte képeket, honnan is indultunk:

A konyha, ahogyan az egész lakás erősen mediterrán színekben pompázott, amelyek 2019-ben már nemigen állják meg a helyüket.

Ezeket a Poli-Farbe Fekete tulipán  szürke festékével (1:1 arányú fehér keveréssel) gyorsan eltüntette a festő, valamint a tulajdonossal kivetettük a szobaajtókat, így sokkal légiesebb lett a lakás. A laminált padló ugyan nemrég került lerakásra, mégis egy modernebb szürke árnyalat került a helyére. A nyílászárókat is teljesen új, műanyagra cserélték, ezzel a szerkezeti átalakítások be is fejeződtek.

Az előz tulaj szerencsére minden bútort elvitt, így ezek elszállításával már nem kellett bajlódni.

Az előszobában egy óriási mindent elnyelő beépített szekrény volt, amit új ajtókkal, és festéssel modern köntösbe öltöztettünk.

De lássuk milyen új költösbe borult a lakás:


Előszoba:


A szekrény mellé bekerül egy üvegajtós cipősszekrény, ami egyszerre látja el a tükör, illetve a tároló funkciót.


Konyha:


A konyha végébe bekerült ugyebár egy gázkazán, ami nem szokványos dolog a konyhákban, viszont nem volt túl szép darab, így muszáj volt eltakarni valahogy. Szerencsénkre alatta éppen elfér a beépített hűtőszekrény a fagyasztó rekesszel, előtte pedig még maradt hely, hogy a háztartási takarító felszerelések még elférjenek benne.

A sarok elem minden edényt, és nehéz dolgot elnyel, ami fentre nem mehet, mellette pedig pont volt még annyi, hely hogy a beépített tűzhely, a 12 terítékes mosogatógép és a mosogató elfoglalja a lenti sort.

A sarokban remekül mutatnak a mindennapi használatban levő konyhagépek, illetve egy LED sor is felkerült, hogy a dekor mellett megfelelő mennyiségű fényt biztosítsanak a tulajdonosnak.

A felső elemek pont jól kitöltik a teret, és felettük még szellőzik is a lakás. Emellett minden tányér-pohár és konyhai hozzávaló is tökéletesen elfér bennük. A szín egyébként az IKEA Voxtorp magasfényű variációja, süllyesztett foggantyúkkal.


Nappali:


A nappaliban a JYSK-ből választottunk macskabarát kanapét, illetve bekerült egy dolgozó sarok is, valamint az étkező és a tv szekrény is. Bár a székek még nem érkeztek meg, illetve a TV is hiányzik a szekrényről, de amint ezek a hiányosságok meglesznek pótolom a fotót róluk is.

 


Hálószoba: 


A hálóba bekerült egy 140x200cm-es ágy, illetve egy IKEA Lack falipolccal egészítettük ki a sort, hogy ne árválkodjon ott az ágy magában. A kis puff pedig tökéletes éjjeli szekrényként funkcionál.

Az ággyal szemben pedig egy nagy gardrób szekrény került elhelyezésre.

A komplett felújítás, konyha gépekkel, szerkeszeti felújítással (festés, laminált padló), illetve a dekorral összesen közel 3.000.000Ft-ot emésztett fel.


A lakásban található bútorok/kiegészítők lelőhelyei:

Előszoba:
Cipősszekrény: Praktiker

Nappali:

Kanapé: JYSK
Képkeretek: FF Home
Képtartó sín: IKEA
Szőnyeg: Diego
Kisasztal: E-bay
Tükör: IKEA
Íróasztal: IKEA
Szék: Beliani
Párnák: Pepco

Konyha:
Bútor: IKEA – Voxtorp
Gépek:
Sütő – Főzőlap: Elektrolux
Mosogatógép/Hűtő: IKEA
Kávéfőző: Krups
Turmix: Nutribullet

Hálószoba:
Ágy: IKEA
Gardrób: JYSK
Polc: IKEA
Puff: Pepco
Ágynemű: JYSK
Szőrmék: Mömax/JYSK

Hasonló bejegyzések