Cukkinis Lasagne

by on

A lasagne örök klasszikus, azonban a diéta alatt nem éppen ajánlott, a tészta miatt. Azonban, ha friss zsenge cukkinivel helyettesítjük, akkor már ehetjük is gondolkodás nélkül!


Hozzávalók:

250g cukkini
400g pulyka darálthús
150ml paradicsomlé
1db hagyma
só-bors-bazsalikom
1ek kókuszolaj
200g füstölt mozzarella


 

Elkészítés:

A cukkinit a fotón látható módon vékony szeletekre feldaraboljuk, majd sóval ízesítjük.

Amíg a cukkini áll, a hagymát egy evőkanál kókuszolajon elkezdjük párolni, és hozzá adjuk a darálthúst is. Fedő alatt 4-5 perc alatt megpároljuk a húst, majd hozzáöntjük a paradicsomlevet. Az egy kapott bolognai alapot sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és bazsalikommal ízesítjük.

Amikor kész a levéből a tepsi aljára csorgatunk, és egy sor cukkinit pakolunk bele, majd egy kevés reszelt sajtot szórunk ide. Erre ráöntjük a szósz 80%-át, majd belenyomkodjuk a fotón látható módon a cukkini karikákat. Amikor ez megvan, jöhet a maradék szósz, és a többi reszelt sajt a tetejére.

180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt aranybarna nem lesz.


You may also like