Tejszínes mustáros karaj, ahogy én szeretem!

A karaj talán az egyetlen része a sertésnek, amit jó szívvel megeszek az oldalason és a combon kívül.

Viszont ez az étel az egyik kedvenc fogásom, illetve összvissz 40 perc alatt elkészül, így ideális fogás, ha nem akarunk órákat a konyhában tölteni.

Különösebb előkészületek és pepecselés nélkül!



Hozzávalók:

1kg sertéskaraj
mustár
500ml tejszín
fokhagyma
só,bors


 


Elkészítés:

A karajt egy centis darabokra vágjuk, majd minimálisan kiklopfoljuk. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd egy serpenyőben, kevés olajon alacsony lángon elkezdjük sütni őket.

Mellé daraboljuk a fokhagymát, majd az első forgatás után egyesével a szeleteket bekenjük mustárral, és vissza forgatjuk őket. Így hagyjuk, hogy a mustáros lében párolódjanak úgy 10 percet, majd ha elfő a lé alóla felöntjük a tejszínnel, és újabb 20-25 percig pároljuk fedő alatt a szeleteket.

Köretként én tört burgonyát készítettem hozzá.


Hasonló bejegyzések