Párizs – Lépésről lépésre

Nemrég Párizsban jártam, de mielőtt kimentem volna, próbáltam az Internetről minden hasznos információt beszerezni az úthoz. Érdekes viszont, hogy sehol nem találkoztam olyan bejegyzéssel, ami nem csak egy száraz leírása lett volna annak, hogy milyen látnivalókat érdemes megtekinteni… Ezért arra gondoltam, hogy a saját élményeimről én inkább egy “lépésről-lépésre” típusú bejegyzést írnék nektek! 🙂

Bizony a tervezésben sokat kell előre gondolkodni, mert 3-4 rövid napba rengeteg programot kell besűríteni egy ilyen túra során!

Elsőképp amit leszögeznék Párizsról az a magánvéleményem, mégpedig, hogy nem kolbászból van itt sem a kerítés.


A város nem épp a tisztaság jelképe, és most finoman fejeztem ki magam.


 

A metróhálózat hihetetlenül fejlett, ha jól számoltam 17 vonal van + RER ( ez egyfajta helyközi vonat), és slusszpoén, hogy egy jeggyel akár az egészet bejárhatjuk, mivel amíg nem jövünk ki a járatrendszerből addig nem kell újat érvényesíteni. Remekül ki is van táblázva a folyosórendszer, ami többszintes, és igen jól megtervezett. Azonban egyszer futottunk bele abba, hogy elment az áram abban a részlegben ahol voltunk, és máris a feje tetejére állt minden.

Nem csak mi turisták voltunk eltévedve, a francia lakosok is fejüket fogva álltak ott, hogy mégis merre van a helyes irány.

Visszatérve a felvezetésben előre jelzett “jó ha tudod” részletekhez:
A gépünk a Beuvearis reptérre érkezett, ahonnan a 29 eurós retour jeggyel juthatunk be a városba. Gyakorlatilag más lehetőség nem is nagyon van, legkényelmesebben ezzel juthatunk be Párizsba. A transzferbusz a reptér előtt áll meg és a Porte Mailot állomáson tesz le, ahonnan a metróval bárhová el lehet jutni! De tényleg. 🙂

Repülőjegyet Párizsba ma már hihetetlen olcsón tud venni az ember, viszont ha hozzáadjuk a transzfer árát, akkor ugyanannyira jön ki mint ha EasyJet géppel mentünk volna az Orly reptérre. Ahonnan metróval juthatunk be a belvárosba. 1,45 euróért.

A busz a Porte Maillot állomásra visz minket, ahonnan az 1-es számú metróval, ahogy az előbb is említettem bárhová eljuthatunk egy metró jeggyel.

A bejegyzés végére teszek két térképet, az egyik a metró térkép, a másik pedig, amin minden nevezetesség be van jelölve. Hasznos lehet a kinn tartózkodás során!

A metró jegy 1,9 euróba kerül, illetve a 10-es gyűjtőjegy 14,5 euro. Amiért 10 külön-külön jegyet kapunk, így többen is nyugodtan használhatjuk.

Mi a Hotel Parisiana szállodában szálltunk meg, ahol a szolgáltatásokkal messzemenően meg voltunk elégedve! A recepció 0-24ben működik, és mindenki folyékonyan beszél angolul.

Eddig sok rosszat hallottam a francia emberekről, hogy nem válaszolnak az angol kérdésekre, és hasonlók. “Urban Legend”, azaz városi legenda. Mindenki képességeihez mérten kedves volt, és próbált szót érteni velünk! Amikor útba igazítást kértem, és nem értettek egy szót sem, akkor a kezembe nyomták az amúgy nem olcsó okos mobiljukat, hogy keressem a google mapson, mert másképp nem tud segíteni.

Első napunkon kicsit megcsúsztunk a programokkal, mivel a repülőgép egy óra késéssel tudott csak elindulni, viszont valamilyen turpissággal mire párizsba értünk, ez a hátrány épp csak 15 perc lett, így az kezdeti aggodalmaktól eltekintve nagyon jól sikerült az út.

A transzfert itt foglaltuk, itt a legolcsóbb! Máshol csak drágább lesz sajnos! 🙂

Itt tartottuk a tervezett 1 óra 15 perces útitervet, szóval 4 óra felé el is foglaltuk végül a szállást.

IMG_6669

 

IMG_6670
200 lépcső után eljutottunk ide 🙂
IMG_6693
Így néz ki hátulról. Amúgy, szerintem innen szebb 🙂

Aznap még megnéztük a Sacre Coure-t és ellátogattunk a Moulin Rouge épületéhez.

A Moulin Rouge külön megér egy misét, ha arra mentek készüljetek fel lelkiekben az igazi piros lámpás negyedre! Konkrétan minden második háznál leszólítottak bennünket, és meginvitáltak a lebujokba. 🙂

Viszont csak este éri meg megnézni, hiszen napközben nem sok értelme lenne, mivel a világítással nyeri el végső pompáját a hely!

Plusz infó, hogy az épület előtt egy olyan szélcstorna végződése van, amivel igazi Marilin Monroe-s szoknya röppentős képeket lehet készíteni!

IMG_1552

Másnap jött a kirándulás fénypontja, DisneyLand. Erről nem tudok még beszélni megmondom őszintén,  de annyit elárulok, hogy értelmet nyert a park jelmondata végre számomra, ami mégpedig így hangzik:


Ahol az álmok valóra válnak! 


Erről egy külön bejegyzést fogok írni, mert ami itt történt az maga a csoda. Plusz van egy 8 perces videóm, amit mindenkinek ajánlok, hogy nézze meg, szuper!

Pár képet előljáróban azért mutatok:


IMG_6988


IMG_6759


IMG_6834


IMG_6736


 

Ugorjunk is akkor a harmadik napra, amikor párizs belvárosát néztük meg:

Itt valóban rohanóssá vált a napunk, mert gyakorlatilag 12 óránk volt 7 nevezetességre. Ez nem sok, bár utólag visszatekintve néhányat csak protokolláris szempontból javaslok. A Luovre piramisa nagyon szép, de még februárban is tömve volt a tér turistákkal. Mi lehet itt nyáron???

A Notre Dame az a tipikus turista csalogató látványosság, ami képeken jól néz ki, egy bizonyos szögből, de ha nem onnan nézi az ember akkor gyakorlatilag csak azért tudja, hogy látványosság, mert megáll előtte a hopon-hopoff busz.

Az Eiffel torony viszont jobb mint vártam, itt voltak a legkevesebben, viszont nyáron ez a hely gyönyörű lehet 🙂 Most is szép volt, a nagy zöld felülettel, de azért a lombkoronák hiányoztak a fákról. Valamint itt volt először az, hogy valóságos katona haddal találkoztunk, mert brutálisan be van biztosítva a hely! Minden oldalról nagyjából 50 méterenként katonák állnak AK-47 fegyverekkel.

IMG_1584
Piramis
IMG_1593
Piramis a sok turistával 🙂
IMG_6927
Én a piramissal, és sok turistával 🙂
IMG_1595
Notre Dame

IMG_6866

IMG_6880

IMG_6879

IMG_6882
Az én szimpátiám nem nyerte el 100%-ban, de majd talán legközelebb 🙂
IMG_1599
Eiffel Torony
IMG_6903
Majdnem belefértünk együtt a képbe 🙂
IMG_6921
Diadalív

Térképek:
(kattints rájuk, és nagyobbak lesznek)


 

big-bus-paris-hop-on-hop-off-tour-in-paris-157030

 

metro


A programok megszervezésében segítséget nyújtott a Start Utazási Iroda!


Vélemény, hozzászólás?