Meglepett egy Blogger!

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége facebook csoportban hirdetették meg ezt az akciót, amiben blogger ajándékoz meg egy másik bloggert, neki személyre szóló csomaggal.

Volt már korábban ilyen, amikor képeslapot küldtünk egymásnak, de ez most mégis más volt. Tekintettel arra, hogy én szabályosan karácsony függő vagyok, számomra ez az ünnep, és ez a csomag sokat jelentett.

Tőlem az egycsipetfahéj bloggere kapott csomagot, beszámolóját izgatottan várom, addig nem szeretném lelőni a poént, hogy mik lapultak a borítékban amit tőlem kapott!

 

Én viszont most boldogan osztom meg veletek, hogy mit hozott nekem a KV Szünet Bloggerének Jézuskája:

Vivien egy nagyon igényes blogot ír, amit eddig bevallom nem követtem, hiszen az egyetem mellett sajnos nemigen volt időm szépirodalmat olvasni. Ígérem ezen mindenképp változtatok 🙂

A csomagom a születésnapomon érkezett meg, egy nappal az utolsó sikeres záróvizsgám napját követően, így valóban kitörő örömmel tudtam bontogatni a csomagot!

Vivien eltalálta az ízlésem, és nagyszerű, személyre szabott ajándékokkal lepett meg!

Nem tudom megmondani, hogy a kis karácsonyfa alakú visszaszámláló, vagy a mini gyümölcskenyér forma tetszik e jobban, de idővel el fogom dönteni, ígérem! Valamint a kis jelölők nagyon hasznosak lesznek, mert életemben először előre magamnak vettem határidőnaplót, sőt egyből egy gyűrűs könyvet, azaz filofaxot, így biztosan hasznát fogom venni!

De lássuk képekben mit hozott nekem a futár:

Igazán figyelmes volt ez a levél is Tőle!

 

Elvileg ezt a linket kellide illeszteni, hogy a többiek ajándékáról is olvashassatok. Nem igazán értek hozzá, bízom benne, hogy működni fog 🙂

 

 

wpimg

Vélemény, hozzászólás?