Tökéletes reggeli, ami minden diétában megállja a helyét!

Igen, megint diéta. Sajnos én sem tudok sokszor megálljt parancsolni az étvágyamnak, és hát az is közre játszik ebben, hogy igen jól főzök. Megmondta a Nagyi is, hogy ha nem tudnék sütni és főzni, sokkal egyszerűbb lenne az életem diéta terén 🙂

Na de éppen ezért kísérletezem ilyen, és ehhez hasonló ételekkel, hogy jól is lakjak, és mégse vigyek be tú sok kalóriát! Azthiszem, ez a “Kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad” tipikus esete lesz.

img_4920

Mellesleg ki nem találjátok miből van ez az “omlett”!


Hozzávalók:

1 db nagyobb tojás
1 jégcsapretek
1 kk só
1 kk bors
1 ek olaj
4 nagy szelet jóminőségű sonka
6 szelet uborka
100g anikó sajt


 

Elkészítés:

A retket a reszelő nagyobbik lyukán lereszeljük, majd kinyomkodjuk belőle a felesleges nedvességet. Ezután a tojást ráütjük, és sózzuk, borsozzuk.
Egy serpenyőbe tesszük az olajat, és felhevítjük, majd a tojásos masszát beleöntjük, és elegyengetjük benne.
Hagyjuk közepes lángon sülni, addig daraboljuk fel a sajtot meg az uborkát, és válasszunk 4 nagy szelet sonkát.
Amikor ezzel megvagyunk akkor tegyük rá a sonkát, majd szórjuk meg a sajttal. Akár reszelhetjük is, legközeleb én tuti úgy fogom!

Majd náhány szelet uborka, és hagyjuk készre sülni. Fakanállal kicsit emeljük meg néha a szélét, és amikor a fotón látható színt eléri, akkor zárjuk el alatta a gázt. Hagyjuk kicsit a serpenyőben, hogy megszilárduljon, majd csúsztassuk egy tányérra, és hajtsuk félbe, ahogy a fotón látjuk!

Remélem nektek is annyira ízleni fog, mint nekem! 🙂

img_4923

Vélemény, hozzászólás?