Tejszínes Pestos tészta

Alapjába véve nagyon szeretem a pesto-t. Bátran állíthatom, hogy az egyik kedvenc ételem, igaz csak a zöldet kedvelem a vörös pesto nem nyerte el a tetszésem, az nem az én ízvilágom! Most új formába öntöttem, és kombináltam a második kedvenccel, a sült paradicsommal, egy kis csirkemellel, és persze cukkinivel.

Gyakorlatilag a Pesto nem más mint nagy mennyiségű bazsalikom, és olíva olaj keveréke, amelyhez általában adnak még parmezánt, fokhagymát és fenyőmagot, hogy karakteresebb ízű legyen. Ez a zöld pesto alapreceptje, de elérhető más “színben” azaz ízesítéssel is. Talán a másik legfelkapottabb a vörös, ami majdnem ugyanezen hozzávalókból tevődik össze, csak piros paprika az alapja, és nem a bazsalikom. Olaszországban jellemzően tésztafélékhez (például gnocchi, ravioli és természetesen a spagetti), esetleg kevés főtt krumpli társaságában tálalják, első fogásként, de számos egyéb tészta-, leves- (pl. minestrone) és zöldséges ételek hozzávalója lehet, kisebb mennyiségben. A pesto szavatossági ideje akár két hét is lehet, amennyiben mindvégig olívaolaj borítja a tetejét.

Hagyományosan kézzel, egy márványból készült mozsárban keverik ki a hozzávalókat, puszpáng vagy kőris fájából készült mozsártörővel.

Egy 6 személy számára elegendő adaghoz:

  • 8 sűrű csomó bazsalikom
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 35 gramm fenyőmag
  • 7-8 centiliter olívaolaj
  • 2 gramm só
  • 50 gramm sajt (parmezán és/vagy juhsajt) szükséges.

 

Miután a bazsalikom leveleit megmossák és megszárítják, először a már meghámozott fokhagymát és a fenyőmagot pépesítik össze (de van, aki szerint a fenyőmagot később kell beletenni), majd ehhez adják hozzá a sót és a bazsalikom leveleit, de az így kapott elegyet már nem zúzzák teljesen péppé. Ezután kerülnek bele a sajtok, majd folyamatos keverés közben csurgatják bele lassan az olívaolajat. Ha túl sűrű, egy kevés meleg vízzel hígítható.

Hagyományos módon azonban már ritkán készítik, napjainkban még a genovai háziasszonyok nagy része is robotgépet használ az elkészítéshez. Az így előállított pesto azonban sokkal krémszerűbb, a gépi keverés során pedig a bazsalikom különleges aromáját adó vegyületek egy része oxidálódik, így a fokhagyma pikáns íze jobban elnyomja a bazsalikomét.

Habár a Pesto nem egy olcsó étel a nagyáruházak saját márkás termékei között is nagyon finomakat találhatunk!

 


Kíváncsiak vagytok, én hogy oldom meg a vásárlást alacsony költségvetésből?
Töltsétek le a takarékos vásárlási kisokost!


A pesto fogyasztását nem szabad túlzásba vinni, hiszen a nagy mennyiségű olíva olaj megterheli az emésztőrendszert és hashajtó hatásalehet, azonban havonta 2-3 alkalommal nem okozhat gondot!

Nem is húzom tovább az idegeket, nézzük miből áll ez a csoda!


Hozzávalók:

200g tészta
200g csirkemellfilé
100ml tejszín
50g pesto
2 közepes paradicsom
250g cukkini


IMG_3589

Elkészítés: 

A cukkinit felkarikáztam, és azokat még feleztem, majd egy tálba tettem, Ide kerültek a nyolcadolt paradicsomok is, valamint a csirkemellcsíkok, ezt a tálat enyhén besóztam, és félre tettem. Egy másik tálba 2 dl vizet engedtem, majd ehhez hozzáadtam a tejszínt és végül a pestot, is belekevertem.

A tepsi aljába kevés olíva olajat tettem és beleöntöttem a tésztát, majd ráöntöttem a zöldségeket, és a csirkemellet. Ezt jól összekevertem, hogy mindenhová egységesen jusson mindenből, és végül ráöntöttem a tejszínes pestos öntetet. 20 percre betettem a 200 fokos sütőbe sülni, és utána már tálalhattam is!

IMG_3588

* [FORRÁS]

Vélemény, hozzászólás?