Vasárnapi VendégBloggerem @__fanniiii az insagramról!

Mivel ezzel a bejegyzéssel zárom az idei vendégblogger rovatot, így gondoltam keretes szerkezetbe teszem az egészet és ahogyan @momwithfive bloggere Barbara nyitotta így @__fanniiii lesz aki zárja.

Erdélyi Fanni idestova 6 éve van jelen az instagrammon és mára több mint 12.000 követője van a közösségi felületen, ami nem semmi!

image6

Lássuk Fanni bemutatkozását:

1. Az első képed 2014.04.30.-án került fel az instára azóta sokat fejlődtél, mind fotózás mind stílus tekintetében, szerinted mi a legnagyobb változás? (Szerintem előtte is fenn voltál, csak eltűntek a régebbi fotók, nem?)
Nos az első képem valóban nem ez a kép ami 2014-ben készült, hanem egy másik kép ami valamikor 2010-ben készülhetett (kép helye) ezt még az iPod 4G-vel fotóztam aminek nagyon rossz volt a minősége de akkor még nem tudtam, hogy az Instagram ennyire komoly hobbim lesz mint most! Az Insta indulásakor 2010-ben azonnal beleszerettem!! A legnagyobb változás első sorban a képekkel való bánás, foglalkozás, míg régen csak rádobtam a képre egy Valencia filtert, ma inkább a #nofilter témát erősítem és inkább a kép részleteit dolgozom ki, mint fényerő, élesség, kontraszt stb. Rengeteg régi képet töröltem le azóta, mert rontották egy idő után már az összhatást.

image7
Közben beszereztem az első insta fotót, még 2010-ből 🙂
2. Annyira sok szép helyre jutottál el, fiatal korod ellenére, melyik út volt a kedvenced? 
Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen valóban sok helyre ellátogattam már, Toszkánától a Horvát tengerparton át egészen az Eiffel torony lábáig eljutottam. Azt kell, hogy mondjam nekem a London-Párizsi 2015-ös utazásom volt az egyik legszebb! Ennek is igazán a Párizs része fogott meg, hiszem 15 éves korom óta a francia főváros a kedvenc városom a világon, Sopron mellett természetesen 😉
3. Nemrég indult a blogod is a “mylifeasacoffeeaddict.wordpress.com” – mi indított el a blogolás rögös útján?
Mindig is szerettem volna blogolni, ez olyan dolog ami mindennapra/minden hétre adhat egy feladatot, témát aminek utána kell nézni elő kell azt készíteni és ez olyan varázslatos szerintem, ha valaki tényleg komolyan veszi. A mylifeasacoffeeaddict szerintem egy kellemes “limonádé” blog azt hiszem, nincs benne kötöttség téma tekintetében, mindenről szól de legfőképp a lényemet, személyiségemet szeretném megmutatni általa. Persze azt is éreztem egy fajta lökésnek, hogy az Instagrammon a 100-ból 6 év alatt 11.000 lett ami a “követők” számát illeti,  számomra hatalmas dolog volt, az az ötlet fogalmazódott meg bennem, ha a képeimet szeretik akkor miért ne egészíthetném ki őket némi írással is, egy külön kis honlapon. Kezdőknek pedig mindenképpen a WordPress-t ajánlom, hiszen ha esetleg mégsem tudják úgy tartani az oldalt akkor sem kell megbánni, hiszen itt ingyenesen létre hozhatóak a weblapok. 😊
4. A következő félévben Erasmus program keretében Párizsban leszel ha jól tudom. Mennyi ideig maradsz? Egy vagy két félévnyi ösztöndíjat  nyertél el? Hogy fogadta a család? Ha kinn leszel meglátogathatlak? 😃 
Igen, a 4. félévben valóban Párizs ad majd otthont nekem 3 teljes hónapra! Nagyon izgulok már most, alig bírok várni Januárig! Egy negyed évnyi ösztöndíjat kaptam, tehát 3 hónapig minden hónapban kapok apanázst a számlámra, tandíjmentesség lévén, csak a lakhatásra és egyéb alap dolgokra költöm majd a havi juttatást, de természetesen mindent megteszek majd azért, hogy a lehető legjobban tudjak majd teljesíteni. A program “elvárása” még annyi, hogy a kint tartózkodásukról egy videó naplót/blogot kell majd vezetnünk, ami tök jó lehetőség szerintem, talán még a YT-ra is betörök. 😃 Anyukám először fel sem fogta, a telefonban 3-szor kérdezett vissza. 😃 “Tessék, micsoda, mondd mégegyszer!” 😃 Aztán pedig zokogott a beszélgetés hátralevő részében. 😊 Természetesen támogat mindenben és azt is mondta hogy 10-12-napig bezárja majd az éttermünket és meglátogat a kinti otthonomban! Persze, hogy meglátogatsz már várom, finom borok, sajtok és jó társaság, na meg az Eiffel torony, kell ennél is több!

Egyik este Anyukámmal ellátogattunk a Soprontól nem messze levő Fertőrákosra Luka Enikő Pincészetébe ahol egy csodálatos ízélményben volt részünk. Mivel anyukám vezetett ezért én kóstoltam meg a borokat. Elsősorban kertünk egy kóstolósort ami 3 különböző bort és 3 különböző pralinét tartalmazott valamint kis falatkákat. Kértünk még egy sajt illetve egy sonka tálat is, hogy bevonzzuk az igazi borkostoló feelinget. A borok egyszerűen fantasztikusan finomak, igazán testesek.

image2

Elsőként egy Rosé-t és egy Szilvahabos pralinét kaptam, ami együtt tökéletes harmóniában volt egymással.
image1
Másodikként egy 3-as házasítású vörösbort kaptam ami az Authentic nevet viseli, ezt pedig egy Kardamon Meggyes praliné kísérte, ez a bor volt számomra a kedvenc ebből hoztunk is haza egy üveggel. 🙂
image8
A harmadik pedig a soproni borvidék elmaradhatatlan fajtája egy kellemes kékfrankos vörösbor volt amihez egy Joghurtos praliné dukált!
image3
image4
 Ha pedig további érdekességeket, és jótanácsokat szeretnétek olvasni a borok világáról, ajánlom figyelmetekbe egy korábbi írásom: (LINK)

Végezetül pedig szeretném megköszönni minden részt vevő bloggernek a közreműködését, nagyszerű hónapokat tudhatunk magunk mögött!
 
Jövő tavasszal visszatér a vendégblogger rovat, akkor új résztvevőkkel, és jópár meglepetéssel!

vendégblogger2

Vélemény, hozzászólás?