Büntetőjog záróvizsga – Első felvonás

Idén 5 éve járok ide, de még nem történt velem ilyen. És pont a záróvizsga alkalmával kell ilyen tapasztalatot szereznem 🙂

Szóbeli vizsgán eddig egyetlen tanárnő buktatott meg, de ő egymás után kétszer, igaz különböző félévekben. De valahogy sosem sikerült igazán beleélni magam milyen is egy utóvizsga. Most viszont lesz benne részem.

Sajnos ma reggel a stressz és a kimerültség miatt a tételhúzás után félreolvastam a címet amit később a különös részi tételhez tartozó feleletemben ki kellett volna fejteni, így a közveszély okozása bűncselekmény helyett közérdekű üzem megzavarása került a lapomra. Amit én szépen 3,5 oldalon keresztül leelemeztem az alaptényállástól a minősített eseteken át, az elhatárolási kérdésekre is kitérve, holott mint utóbb kiderült ez a bűncselekmény nem is a záróvizsga tételsor része, mégis megtanultam, mert a tankönyben benne van 😉

Viszont mikor oda kerültem a 3 fős bizottság elé és a bizotság elnöke ismertette milyen tételeket fognak tőlem hallani a tagok, egyszerre kaptam szívinfarktust, agyvérzést, és szűnt meg körülöttem a világ. Hirtelen azthittem csak álmodom, és mindjárt csörög az óra, mert ilyen nem történhet a valóságban, hogy bekerülök ahhoz a bizottsághoz, ahol reális esély van a jó jegy megszerzésére, majd a saját (hogy maradjunk a büntetőjognál) önhibámból eredően elszalasszam a lehetőséget, számomra még mindig felfoghatatlan.

Azóta sem értem, hogyan történt ez, hiszen az 5 év alatt már annyiszor feleltem szóban, de ez más volt. Reggel olyan mértékű stressz uralkodott rajtam, hogy 10 percig nem tudtam megkötni a nyakkendőm. Közben már azon gondolkodtm, hogy egyáltalán minek is kell nekem ez a diploma annyira. Viszont ha már eljutottam idáig, a csodának számító 5 éves előírt tanterv szerint, mostmár nem hagyhatom abba. Hogy újabb szakkifejezést használjak “kvalifikált fenyegetést” jelent számunkra ez az időszak, amit én sikeresen nyitottam meg egy bukással, de ez felnyitotta a szemem, hogy nem szabad hogy még egy hibát elkövessek, különben ebben a félévben nem lesz diplomám 🙂

Márpedig van egy listám amit azért írtam, hogy 1-1 sikeres záróvizsga után megjutalmazzam magam.

IMG_0402
Erről a lépcsőről most lemaradtam, de mivel a masszőrt előre le kellett foglalni oda azért elmegyek, mert rámfér egy kis lazítás a 12-14 órás tanulás után.

20 nap múlva itt a polgári jog, tehát ideje elkezdeni arra tanulni, nem szabad kétésgbe esni a mai baleset miatt 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?