Görögország

2015. Július – Irány Görögország!

IMG_1500 másolat
Ez a Suvlaki mély nyomot hagyott bennem, azóta is emlékszem milyen isteni finom volt!

Ebben a nehéz korszakban, amit mi az egyetemen csak vizsgaidőszak néven ismerünk, az az egy dolog tarotta bennünk a lelket, hogy amint vége szedjük a sátorfánkat és irány a tengerpart!

Már előtte hetekkel lefoglaltuk az utat, hogy biztos helyünk legyen a magyarok által kedvelt Parálián. Szerencsére sikerült egy nagyszerű szállodában helyet foglalni, ahol klíma biztosította, hogy a dél körüli 40 fokos hőmérsékletet átvészeljük a barátaimmal. Először is bemutatnám nektek a két csodás nőszemélyt, akik szebbé tették a két hetet amit a homokos tengerparton töltöttünk:

Processed with VSCOcam with m3 preset
Kinga és Leona boldogan mosolyognak hajnali 13:15kor 🙂

És nem meglepő, igen minden nap dél körül keltünk, hiszen a görögök más mentalitással vannak megáldva, mint mi magyarok, náluk a délutáni sziszta szent, mindenki a parton napozik, a boltok jobb esetben nyitva vannak, de inkább ne zavarjuk a tulajdonosokat ha van rá mód 🙂

Katerini – Paralia, ahogy a magyar lakosság ismeri, vagyis Katerini tengerpartja szinte csak magyar turisták fogadására van berendezkedve, nagyjából mindegyik árus beszél alap szinten magyarul, de ha akihez betérünk és éppen nem, 1 perc alatt ott terem valaki, aki folyékonyan beszéli a nyelvet. Persze angolul is mindenki kommunikál, de lényegében a magyarral is elboldogul az ember!

IMG_1234
Paralián a templom igazi turista látványosság, a különleges színes üveg ablakokkal.
IMG_1235
Bazár 🙂
IMG_1256
Azért itt sem mindig étteremben ettünk, külön dicséretes, hogy isteni a pékáru, és mindig van friss gyümölcs a közeli piacon!
IMG_1249
A kikötőből, tiszta időben a horizont igen messzire esik
IMG_1267
Minden nagyon édes, és ínycsikalndozó <3
IMG_1689
Egy kis tintahal, és némi hawaii pizza mindig jól jön az esti órákban!
IMG_1614 másolat
A frissen fogott áru még mozgott az ablakban, amikor mentünk az étteremben 🙂

Az emberek nyugodtak, kedvesek és barátságosak. Senki nem idegeskedik, a legnagyobb nyugalommal ülnek a 1 – 99 éves korig a közeli tavernában és isszák az amúgy hagyományos görög jeges kávéjukat, mintha nem lenne náluk válság éppen, igaz ez gyakorlatilag abban nyilvánult meg, hogy naponta csak 100 eurót tudtak felvenni a bankkártyájukról, de a mindennapi életüket ez nem rázta meg különösebben.

IMG_1525 másolat
Nescafe Frappé kortyolgattunk Skiatosra tartó hajóutunkon 🙂

Szervezett programokon is részt vettünk, így jutottunk el Görögország, talán egyik legszebb pontjára, ami az UNESCO világörökségi listáján is szerepel a Meteora kolostorokhoz, ahol lélegzetelállító látvány fogadott minket, amit szavakban nem is igazán tudok visszaadni, jöjjön inkább jópár fotó, és panorámakép, ami teljes méretben is megtekinthető, ha rákattintotok!

IMG_1320 másolat

IMG_1381

IMG_1312
Épp lencsevégre sikerült kapni, ahogy készül egy másolat a kolostorokban található freskóról.
IMG_1412
Ezt a képet igazából úgy készítettem, hogy kimásztam egy sziklára ahova nem volt szabad, de szerintem teljesen megérte!
IMG_1552
A kolostorok belső kertjei gyönyörűen vannak megművelve.

IMG_1374

IMG_1353

A kolostorok olyan élményt adtak nekünk, amit máshol a világon tényleg nem tudtunk volna átérezni, maga a környezet amit kialakítottak az évtizedek alatt, egyedivé teszi a műalkotásként számontartott kolostorokat.

A két hétbe még belefért kis kirándulásunk Skiathos szigetére, ahol a Mamma Mia! című filmet is forgatták. Egy eurót sem sajnálok abból, amennyibe a két kis kirándulás került, mert az amit, Skiathoson láttunk és éreztünk megfizethetetlen! Az emberek kedvesek, isteni finom ebédet kaptunk, bármelyik kis boltban vettünk szuvenírt, legyen az egy 1 eurós hűtőmágnes vagy 15 eurós fali dísz egy kis ajándék járt mellé, amit jó szívvel adtak.

Nézzünk pár képet, hiszen az adja vissza az igazi élményt:

IMG_1484
Kék fehér házak, ameddig csak a szem ellát 🙂
IMG_1500 másolat
A híres görög suvlaki
IMG_1514 másolat
Skiathos tengerpartja valóban filmbe illő látványt nyújt, kevés is volt belőle az a nap, amit itt tölthettünk!

IMG_1451 IMG_1457 IMG_1502 másolat

A görög mentalitás nem véletlenül világhírű, emberszeretőek, és vidámak. Nem szegi kedvüket, sem a gazdasági válság sem, az ha idén kettővel kevesebb turista érkezik hozzájuk.

Hihetetlen két hetet töltöttünk az országban, ahová bármikor visszamennék!

Vélemény, hozzászólás?