Áfonyás-kakaós csiga

Kihasználtam, hogy végre lehűlt egy kicsit a levegő, és sütöttem kakaós csigát, mert már nagyon hiányzott. Ezúttal Limara receptjét próbáltam ki, és azt hiszem, most egy darabig ennél maradok, mert nagyon bevált. Felturbóztam egy kis étcsokival és áfonyával.


Hozzávalók a tésztájához: 50 dkg liszt, csipet só, 1 ek tejpor, 3 ek cukor, 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, kb. 2,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 8 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez: 5 dkg olvasztott vaj, cukrozatlan kakaópor, porcukor, néhány kocka étcsokoládé, jó maréknyi áfonya

Az olvasztott vaj kivételével mindent egy edénybe mértem, és elkezdtem a dagasztást. 10 perc után kis adagokban öntöttem hozzá az olvasztott vajat, tovább dagasztottam. Amikor már szépen összeállt, letakartam az edényt és hagytam duplájára kelni a tésztát. Amikor megkelt, lisztezett munkafelületre borítottam, és kb. 3 mm vastagságú téglalapra nyújtottam.
Olvasztott vajjal megkentem egy ecset segítségével. Meghintettem annyi kakaóporral, amennyi a tésztát teljesen eltakarta. Megszórtam bőségesen porcukorral úgy, hogy befedje a kakaóporos réteget. Ezután 2-3 kocka étcsokoládét összetörtem, ezzel is megszórtam, és az áfonyákat is szépen elosztottam rajta. Mirelit áfonyát használtam, amit előzőleg hagytam szépen kiengedni, majd leszűrtem.
A tésztát a hosszabb oldaláról kezdve feltekertem, mint a piskótatekercset, és két ujjnyi vastag szeleteket vágtam belőle. A csigákat egy 22×32 cm-s tepsibe sorakoztattam, közel egymáshoz. Nem fért el az összes ebben a tepsiben, de sajnos ez volt az itthon fellelhető legnagyobb, úgyhogy a maradékot egy másik, kisebb tepsibe pakoltam. Néhány percig még hagytam kelni a csigákat a tepsiben, amíg össze nem értek, aztán 180 fokos előmelegített sütőbe toltam őket. Kb. 25 perc alatt megsültek.

Egy csésze tejet egy tasak vaníliás cukorral felmelegítettem, és ezzel locsoltam meg még forrón a kisült csigákat. Így azok jó puhák, szaftosak lettek. Miután kihűltek, porcukorral szórtam meg a tetejüket.
– Zsuzsa –

Vélemény, hozzászólás?