Húsvéti töltött sonkatekercsek

Most a húsvét közeledtével mindenhol a szép nagy szelet sonkákat lehetett kapni, így én is bevásároltam belőle, de a szeletelt verziót választottam, hogy  el tudjam készíteni ezt a fogást! 

A megmaradt sonkát is ha ügyesen szeleteljuk elkészíthető belőle ez a fogás!

Igazából nem bonyolult étel, és a család is biztos szeretni fogja, mert nem szokványos, de mégis elkészíthető az otthoni hozzávalók felhasználásával!

Hozzávalók: 2 személyre

6 szelet sonka (ezt töltjük)
+2 ami a töltelékbe kerül majd
20dkg darálthús
kis sűrített paradicsom konzerv
9 szelet füstölt sajt
só,bors
majoránna
bazsalikom

Elkészítés:

A darált húst feltesszük egy serpenyőben kevés olajon párolódni. Darabolunk bele 2 szelet sonkát ami majd szépen megsül a hússal együtt. Miközben fehéredik a hús egy kis tálban a sűrített paradicsomhoz 1 dl vizet öntünk és egy teáskanál sóval és borssal ízesítjük. A majoránnát és a bazsalikomot ízlés szerint tegyük bele, ahogy szeretjük. Én szintén egy-egy teáskanállal tettem bele. Amikor a hús már kifehéredik hozzáöntjük a szószt és újraforrásig hevítjük.
Amikor felforrt elzárjuk és hagyjuk kicsit hűlni. Addig előveszünk egy tepsit és kevés olajat öntünk bele. A sonka szeleteket kiterítjük és a közepébe egy szelet füstölt sajtot helyezünk amire kettő evőkanál bolognai szószt kanalazunk. A tölteléket betekerjük a sonka szeletbe és a tepsibe egymás mellé helyezzük őket, nem kell félni ha szorosan lesznek mert össze fognak sülni mire elkészül. A tetejére én még egy-egy fél sajtot tettem, hogy jobban nézzen ki, de akár reszelni is lehet, csak mivel nálam szeletelt sajt volt itthon azt nehezen tudtam volna ilyen formátumba átalakítani.
Előmelegített sütőbe tesszük és addig sütjük míg a sajt rá nem olvad a kis hengerekre.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 
– Palkó –

Vélemény, hozzászólás?